|
Cím: 2092 Budakeszi, Klapka utca 2. |
Nyitva tartás:
|
Már gyerekkoromban is szenvedélyesen szerettem a kutyákat. Engem valahogy már akkor megtaláltak az otthontalan kóbor ebek, de egyiket sem tarthattam meg, mivel szüleim szigorú elveket vallottak a kutyatartással kapcsolatban. Ezért már ekkor megfogalmazódott bennem az a vágy, hogy valamilyen formában az állategészségügy lehet számomra a megfelelő elfoglaltság, de az életem ekkor még más irányt vett.
Évekkel később, gyermekeim unszolására, (akik ma már felnőttek) egy kóbor kutya befogadása után lehettem tagja a kutyások táborának. Egy kutya nem is volt elég, ahol elfér egy kutya, ott kettőnek is van hely.
Kemény kutyaiskola kiképzés következett, melyet kutyáimmal együtt egyre jobban élveztem és a megszerzett engedelmes vizsga után sem tudtam ezt az életformát feladni.
Ma már a Budakeszi kutyaiskola alapító tagja és egyik kiképzője vagyok. Ez az elfoglaltság lételemem, annyira hogy a hétvégeket el sem tudom képzelni anélkül, hogy ne sok-sok kutya és gazdijuk vegyen körül.
Jelenleg is két németjuhász kutyám van, akik minden hétvégén elkísérnek a kutya iskolába, gyermekeimmel együtt, mert Őket is sikeresen kutyabolonddá tettem.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert elmondhatom azt, hogy a hobbym a munkám is, hiszen a dolgos hétköznapokat állatorvos asszisztensként tölthetem a budakeszi Klapka állat-egészségügyi központban.
Kevés szabadidőmben pedig nem mással foglalkozom, mint kutyákkal, olyan gazdik helyett képzem kedvenceiket, akiknek erre nincs idejük, vagy erejük.